Autó és motor kulcsok

Az autó és motor kulcsok összetettebb eszközök a többi hagyományos értelemben vett kulcsnál, némely egyáltalán nem is hasonlít kulcsra, illetve teljesen más módon tölti be a kulcs szerepét, gondoljunk a kártyás autókulcsokra. Míg vannak olyanok is melyek kinézetre teljes mértékig egy egyszerű kulcsnak tűnnek, holott nem azok és akadnak olyan is amik ténylegesen "csak" egyszerű kulcsok.

 

Egy autó kulcsát három komponensre bonthatjuk.

Vannak kulcsok, melyek mindhármat tartalmazzák és vannak amik ezek közül csak egyet-vagy kettőt.

 

  • Az említett három közül az első a kulcsszár, ami egy hagyományos -nem autó- kulcsnál maga a kulcs. Ez, illetve a hozzá tartozó zár egy mechanikai védelmet nyújt az autó/motor illetéktelen indítása, ajtajainak nyitása ellen. A kulcsszár lehet fogazott, vagy lapon mart, mindkét megoldást egyaránt használják az autógyártók.

    Hasonlóan az épületajtókban található cilinder zárbetétekhez az autókban lévő zárbetétekben is csapok/lamellák működnek, melyek ellenőrzik a zárba helyezett kulcsok mintázatát és csak a megfelelő kulcsot engedik elfordulni, ezzel biztosítva mechanikai védelmet, legyen szó akár egy autó ajtajának, csomagterének zárjáról, akár a gyújtáskapcsolóról.

    Kulcsmásolás során a kulcsszárat minden esetben másolni kell, igaz kulcskód alapján legyártható a másolat amikor is nem hagyományos értelemben vett kulcsmásolás történik, azonban az elkészült kulcsszár mégis tökéletes másolata lesz az eredeti példánynak.

    Régebbi típusoknál csak ez a mechanika védte autónkat az esetleges lopás ellen, később megjelentek a mechanikus zárak mellett a kulcs jogosultságát elektronikusan is ellenőrző indításgátlók. Mostanra pedig olyan autók is vannak, melyeknél teljes egészében már csak az elektronika ellenőrzi a jogosultságot.

     
  • Az autó/motor kulcsok másik alkotója a transponder, ez egy a kulcs fejében elhelyezkedő integrált áramkör, mely része az indításgátló -immobiliser- biztonsági rendszernek.

    A transponder csipek különböző méretűek és formájúak lehetnek, kulcson belüli elhelyezkedésüket tekintve is eltérőek azonban megegyeznek abban, hogy a kulcsszár közelében kell legyenek.
    Ennek a rendszernek a célja, hogy elektronikusan ellenőrizze a gyújtáskapcsolóba helyezett kulcs jogosultságát, amennyiben a transponderen lévő kód egyezik az autóban tárolttal úgy a kulcs elfordításakor beindul a motor, ha nem egyezik akkor vagy egyáltalán nem indul, vagy pár másodpercen belül leáll az autó.

    Egy autóhoz több különböző kódot tartalmazó transponder tartozhat, ilyenkor az autóban mindnek a kódja el van tárolva.
    Megkülönböztetünk tehát transponder másolást/klónozást, mikor a másolat teljes mértékben megegyezik az eredetivel és transponder tanítást, mikor egy teljesen új kód kerül feltanításra az autóhoz, ebben az esetben az új kulcs nem egyezik teljes mértékben az eredetivel mégis működik

    Immobiliser ellenőrzés a gyújtáskapcsolónál történik, az ajtónyitásban/zárásban nem játszik szerepet!

     
  • A harmadik pedig a távirányító, ami elhelyezkedhet a kulcs fejében, lehet bicskakulcs, vagy külön egység. Ez az esetek többségében egy teljesen különálló elektronika, ami az ajtók nyitására/riasztó kiiktatására szolgál, ugyanakkor egyes modelleknél az indításgátló rendszert is a távirányító oldja fel.

 

Egy átlagos slusszkulcs tehát ebből a három részből tevődik össze, kulcsszár, transponder és távirányító, régebbi modelleknél még nincs a kulcsban transponder és távirányító -gyárilag- és újabbaknál is van, hogy kiiktatják azt, ilyenkor csak a kulcsszár működteti az autót. A kártyás/szabad kezes kulcsoknál pedig a kulcsszár az ami nem feltétlen része a kulcsnak.

 

A kocsikulcs másolás ezekből kifolyólag egy összetettebb folyamat a többi kulcs másolásához képest, az elkészítés idejében is nagy eltérés lehet az egyes típusok közt és sok esetben az autóra/motorra is szükség van a kulcsmásoláshoz. Részletes információkért keresse kulcsmásolónkat személyesen, vagy telefonon LINK

 

Összes kulcs ebben a kategóriában:

AUDI Autókulcsok és távirányítók

Audi immobiliseres és a nélküli autókulcsok, távirányítók, bicskakulcsok másolásával, tanításával és javításával egyaránt állunk rendelkezésére boltunkban. Az autókulcs készítés összetett folyamat, egyes típusok elkészítése hosszabb időt vesz igénybe és nem ritka, hogy az autóra is szükség van a művelethez, ezért mielőtt kocsikulcsot másoltatni elindul az ember érdemes egyeztetni a pontos típus és évjárat ismeretében, ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook oldalunkon. Amennyiben igény van rá időpontot is egyezethet.

Gyakran keresett Audi típusok:Audi A2, Audi A3, Audi A4, Audi A6, Audi A8, Adi Allroad, Audi S2, Audi S3, Audi S4, Audi S6, Audi S8, Audi TT

Chevrolet Autókulcsok

Chevrolet transponderes és a nélküli autókulcsok, távirányítók, bicskakulcsok másolásával, tanításával és javításával egyaránt állunk rendelkezésére kulcsmásoló és zárboltunkban. Az autókulcs készítés összetett folyamat, mely sok esetben idő igényes és gyakran az autóra is szükség van hozzá, ezért mielőtt elindul az ember kocsikulcsot másoltatni érdemes egyeztetni a pontos típus és évjárat függvényében, esetlegesen időpontot megbeszélni, erre személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen, illetve facebook-on keresztül is van lehetőség.

Citroën Autókulcsok

Citroen autókulcsok másolásával, tanításával és javításával állunk rendelkezésére legyen szó akár immobiliseres, vagy a nélküli, akár normál, vagy bicskakulcsról. Mivel az autókulcs másolás egy összetett folyamat, mely időnként hosszabb időt is igénybe vehet és sok esetben szükség van hozzá az autóra is, ezért érdemes előzetesen egyeztetni a másoltatni kívánt kocsikulcsról, erre személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen, illetve facebook-on keresztül van lehetősége.

Dacia Autókulcsok

Dacia autókulcsok másolásával, tanításával és javításával egyaránt állunk rendelkezésére legyen szó akár normál, akár távirányítós kocsikulcsról. Az autókulcsok sajátosságait figyelembe véve egyes kulcsok elkészítése hosszabb időt vehet igénybe és gyakori, hogy az autóra is szükség van hozzá. Dacia kocsikulcs másolásával kapcsolatban javasoljuk érdeklődjön az adott típus és évjárat függvényében elérhetőségeink egyikén, ahol akár időpont egyeztetésre is lehetőség van. Ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook oldalunkon keresztül is elérhetők vagyunk.

Daewoo Autókulcsok

Daewoo autókulcsok, távirányítók és bicskakulcsok másolásával, tanításával és javításával egyaránt várjuk boltunkban, legyen szó immobiliseres, vagy a nélküli kulcsról. Bizonyos kocsikulcsok másolása időigényes és sok esetben az autóra is szükség van hozzá, mielőtt elindulna autókulcsot másoltatni mindenképp célszerű érdeklődni az adott autóval kapcsolatban a pontos típus és évjárat függvényében, ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook oldalunkon is állunk rendelkezésre, ahol igény esetén időpontot is egyeztethet.

Daihatsu Autókulcsok

Daihatsu csipes és a nélküli autókulcsok, távirányítók másolásával, javításával egyaránt várjuk kulcsmásolónkba. A kocsikulcs másolás összetett folyamat, mely gyakran hosszabb időt vesz igénybe és sokszor az autóra is szükség van hozzá, ezért mielőtt elindulna kocsikulcsot másoltatni mindenképp érdemes egyeztetni és akár időpontot megbeszélni, ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen, illetve facebook-on keresztül teheti meg.

Fiat Autókulcsok

Fiat transponderes és transponder nélküli autókulcsok, távirányítók, bicskakulcsok másolásával és tanításával egyaránt várjuk kulcsmásolónkba. Fiat kulcsokra jellemző a kulcsház kopása/törése, távirányító nyomógombjainak szétesése, ezek javításában és cseréjében is állunk rendelkezésére. Az autókulcs másolás sikeressége érdekében mielőtt elindulna ajánlott egyeztetni az autó pontos típusát és évjáratát figyelembe véve, ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook-on keresztül is elérhetők vagyunk. Bizonyos típusoknál a folyamat hosszabb időt is igénybe vehet és gyakran az autóra is szükség van hozzá.

Ford Autókulcsok és távirányítók

Ford immobiliseres és a nélküli autókulcsok, távirányítók és bicskakulcsok másolásával, tanításával és javításával egyaránt várjuk zárbolt és kulcsmásoló üzletünkben. Hagyományos fogazott, lapon mart és a Ford jellegzetes "koporsó" kulcsát is másoljuk, melyet viszonylag kevés kulcsmásoló üzlet vállal. A kocsikulcs másolás összetett folyamat, mely akár hosszabb időt is igénybe vehet és sok esetben szükség van az autóra is hozzá. Mielőtt elindulna autókulcsot másoltatni javasoljuk érdeklődjön az adott kulcsot illetően, az autó típusát és évjáratát figyelembe véve, ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook-on keresztül, ahol akár időpontot is egyeztethetünk.

Gyakran keresett Ford típusok:Ford Cougar, Ford Fiesta, Ford Focus, Ford KA, Ford Puma, Ford Transit, Ford Escort, Ford Mondeo, Ford B-Max, C-Max, S-Max

Honda Autó és Motorkulcsok, távirányítók

Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkben Honda transponderes és a nélküli autó és motorkulcsok, távirányítók másolásában, tanításában és javításában állunk rendelkezésére. Figyelembe véve az autókulcs másolás sajátosságait, bizonyos típusok kulcsainak elkészítése hosszabb időt vehet igénybe és nem ritkán szükség van hozzá az autóra is. Mielőtt kocsikulcsot indulna másoltatni érdemes egyeztetni az autó pontos típusát és évjáratát figyelembe véve, ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook-on keresztül, ahol akár időpontot is megbeszélhet.

Sűrűn keresett Honda típusok:Honda Accord, Honda Civic, Honda CR-V, Honda HR-V, Honda Jazz, Honda Legend

Hyundai Autókulcsok

Hyundai csipes és csip nélküli autókulcsok, távirányítók másolásával, tanításával és javításával egyaránt várjuk Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkben. Egyes kocsikulcsok másolása időigényes és gyakran az autóra is szükség van hozzá. A sikeres autókulcs másolás érdekében mielőtt elindulna kulcsot másoltatni javasoljuk egyeztessen munkatársainkkal személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook-on keresztül az adott típust illetően. Igény esetén időpont egyeztetére lehetőség van.

Ikarus Troli és Busz kulcsok

Ikarus és más típusú buszok, trolik kulcsának másolásával várjuk Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkben. Bővebb információkért érdeklődjön kollégáinknál az alábbi elérhetőségek egyikén személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook-on keresztül.

Iveco Teherautó és Kamionkulcsok

Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkben Iveco teherautó és kamion kulcsok másolásával és javításával várjuk ügyfeleinket. Az autókulcsok sajátosságait figyelembe véve a sikeres kulcsmásolás érdekében mielőtt elindulna kulcsot másoltatni Iveco gépjárművéhez javasoljuk vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal a pontos típus és évjárat tekintetében. Ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook oldalunkon.

Kia Autókulcsok

Kia immobiliseres és a nélküli autókulcsok, távirányítók másolásával, tanításával és javításával várjuk Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkben. Egyes autókulcsok másolása hosszabb időt vehet igénybe és sok esetben az autóra is szükség van a folyamathoz. Mielőtt elindulna kocsikulcsot másoltatni mindenképp érdemes tájékozódni a másoltatni kívánt kulcsról az autó típusát és évjáratát figyelembe véve, erre személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen, illetve facebook oldalunkon keresztül is van lehetőség, ahol igény esetén időpontot is egyeztethetünk.

Lancia Autókulcsok

Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkben Lancia autókulcsok, távirányítók másolásával, javításával állunk rendelkezésére, akár immobiliseres, akár a nélküli kocsikulcsról legyen szó. Az autókulcs másolás összetett és sokszor meglehetősen időigényes folyamat, bizonyos típusok esetében az autóra is szükség van hozzá. A sikeres kulcsmásolás érdekében javasoljuk, mielőtt elindulna autókulcsot másoltatni érdeklődjön kollégáinknál a pontos típus és évjárat ismeretében, ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook oldalunkon is állunk rendelkezésére, ahol igény esetén időpont egyeztetés is lehetséges.

Lexus Autókulcsok

Lexus transzponderes autókulcsok és távirányítók másolásával várjuk Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkbe. Lexus kulcsoknál gyakori a kulcsok kopása/törése és a távirányítók nyomógombjainak szétesése, ezeknek javításában és cseréjében egyaránt állunk rendelkezésére. Egyes típusok kulcsának másolása hosszabb időt vesz igénybe és gyakran az autóra is szükség van a kulcsmásolás folyamatához. A sikeres kocsikulcs másolás érdekében javasoljuk mielőtt elindulna kulcsot másoltatni vegye fel kollégáinkkal a kapcsolatot, ahol bővebb információt is kaphat az adott autóról a pontos típus és évjárat függvényében, ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook oldalunkon, ahol időpont egyeztetére is lehetőség van.

Mazda Autókulcsok és Távirányítók

Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkbe várjuk Mazda immobiliseres és immobiliser nélküli hagyományos, távirányítós és bicskakulcs másolásával, tanításával és javításával. A kocsikulcs másolás egy összetett folyamat mely hosszabb időt is igénybe vehet és sokszor az autóra is szükség van hozzá. A biztosan sikeres kulcsmásolás érdekében, javasoljuk vegye fel kollégáinkkal a kapcsolatot az autó pontos típusának és évjáratának ismeretében mielőtt elindulna autókulcsot másoltatni. Erre személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen, illetve facebook oldalunkon van lehetőség ahol időpontot is egyeztethet.

Keresett Mazda típusok:Mazda 2, Mazda 3, Mazda 323, Mazda 5, Mazda 6, Mazda CX-7, Mazda CX-9, Mazda MPV, Mazda Premacy

Mitsubishi Autókulcsok

Mitsubishi immobiliseres és indításgátló nélküli autókulcsok másolásában és javításában állunk rendelkezésére Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkben. Bizonyos típusok másolása hosszabb időt vesz igénybe és gyakran az autóra is szükség van a folyamathoz. A sikeres kocsikulcs másolás érdekében javasoljuk vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal az autó pontos típusának és évjáratának ismeretében, mielőtt elindulna autókulcsot másoltatni, ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook oldalunkon, ahol igény esetén időpont egyeztetésre is van lehetőség.

Nissan Autókulcsok és Távirányítók

Nissan immobiliseres és indításgátló nélküli autókulcsok másolásával, tanításával és javításával egyaránt várjuk Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkben. Egyes kulcsok másolása hosszabb időt igényel és gyakran az autóra is szükség van a művelethez, tekintettel arra, hogy az autókulcs másolás egy összetett folyamat mielőtt kocsikulcsot másoltatni elindul az ember érdemes egyeztetni a pontos típus és évjárat ismeretében, Ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook oldalunkon is állunk rendelkezésére, igényesetén időpontot egyeztetésre is van lehetőség.

Gyakran keresett Nissan kulcsok:Nissan Almera, Nissan Juke, Nissan Micra, Nissan Murano, Nissan Primera, Nissan Terrano, Nissan Vanette, Nissan X-Trail, Nissan 350Z

Opel Autókulcsok és Távirányítók

Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkben Opel autókulcsok másolásával és tanításával állunk rendelkezésére legyen szó transponderes vagy a nélküli, normál, vagy távirányítós kulcsról. Opel kulcsokra különösképp jellemző a kopás/törés, valamint a kulcsház törése, nyomógombok szétesése, ezek cseréjében, javításában is állunk rendelkezésére. Az autókulcs másolás összetett folyamat ezért a biztosan sikeres kulcsmásolás érdekében javasoljuk az autó pontos típusa és évjárata ismeretében érdeklődjön kollégáinknál, mielőtt elindul kocsikulcsot másoltatni. Erre személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen, illetve facebook-on keresztül is van lehetőség, ahol akár időpontot is egyeztethet.

Gyakran keresett Opel típusok:Opel Astra, Opel Corsa, Opel Kadett, Opel Omega, Opel Vectra

Peugeot Autó és Motorkulcsok

Peugeot autó és motorkulcsok, normál és immobiliseres kulcsok, távirányítók és bicskakulcsok másolásával és javításával várjuk Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkben. Mivel az autókulcs másolás egy összetett folyamat, mely gyakran igen időigényes és nem ritkán szükség van hozzá az autóra is a sikeres kulcsmásolás érdekében javasoljuk mielőtt elindulna kocsikulcsot másoltatni érdeklődjön kollégáinknál az adott autó pontos típusának és évjáratának ismeretében. Ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook-on keresztül, ahol akár időpontot is foglalhat.

Renault Autókulcs

Renault transponderes és indításgátló nélküli autókulcsok másolásával várjuk Zárbolt és Kulcsmásolsó üzletünkben. Jellemző a Renault kulcsokra a kulcsház törése, nyomógombok kopása és szétesése, ezek javításában és cseréjében is állunk rendelkezésére. Mindenképp javasoljuk mielőtt elindulna kocsikulcsot másoltatni érdeklődjön annak lehetőségeiről és folyamatáról kollégáinknál az adott autó típusának és évjáratának ismeretében. Erre személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen, illetve facebook oldalunkon keresztül is van lehetőség, ahol igény esetén időpontot is egyeztethet.

Seat Autókulcsok és Távirányítók

Seat immobiliseres és immobiliser nélküli autókulcsok, távirányítók, bicskakulcsok másolásával, tanításával és javításával várjuk Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkben. A kocsikulcs másolás összetett folyamat, mely hosszabb időt is igénybe vehet és nem ritkán az autóra is szükség van hozzá. Mindenképp javasoljuk mielőtt elindulna kocsikulcsot másoltatni érdeklődjön annak lehetőségeiről és folyamatáról kollégáinknál az adott autó típusának és évjáratának ismeretében. Ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook oldalunkon, ahol akár időpont egyeztetésre is van lehetőség.

Gyakran keresett Seat kulcsok: Seat Alhambra, Seat Cordoba, Seat Ibiza, Seat Inca, Seat Toledó

Skoda Autókulcsok és Távirányítók

Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkben Skoda transponderes és transponder nélküli autókulcsok, bicskakulcsok, távirányítók másolásával és javításával állunk rendelkezésére. Egyes kocsikulcsok másolása hosszabb időt igényel és gyakran az autóra is szükség van a folyamathoz. Mindenképp javasoljuk mielőtt elindulna kocsikulcsot másoltatni érdeklődjön annak lehetőségeiről és folyamatáról kollégáinknál az adott autó típusának és évjáratának ismeretében. Ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook-on keresztül.

Gyakran keresett Skoda kulcsok:Skoda Fabia, Skoda Octavia

Suzuki Autó és Motorkulcsok, Távirányítók

Suzuki autó és motorkulcsok, távirányítók másolásával állunk rendelkezésére Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkben, legyen szó immobiliseres, vagy a nélküli kulcsokról. A Suzuki kulcsokra jellemző a kulcsszár kopása/törése és a távirányító nyomógombjainak kopása, szétesése, ezek javításában cseréjében is számíthat ránk. A kocsikulcs másolás egy összetett folyamat ezért időnként hosszabb időt igényel és nem ritka, hogy az autóra is szükség van a művelethez. Mindenképp javasoljuk mielőtt elindulna kocsikulcsot másoltatni érdeklődjön annak lehetőségeiről és folyamatáról kollégáinknál az adott autó típusának és évjáratának ismeretében. Ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook-on keresztül. Ahol igény szerint időpontot is megbeszélhetünk.

Gyakran előforduló Suzuki kulcsok:Suzuki Alto, Suzuki Grand Vitara, Suzuki Ignis, Suzuki Liana, Suzuki Splash, Suzuki Swift, Suzuki SX4, Suzuki Wagon R+

Toyota Autókulcsok és Távirányítók

Zárbolt és Kulcsmásolónkban várjuk Toyota immobiliseres, vagy a nélküli autókulcs másolással, tanítással, bicskakulcs készítéssel. A Toyota kulcsokra jellemző a kulcsszár kopása, törése, valamint a nyomógombok szétesése, ezek javításában és cseréjében is számíthat ránk. Egyes típusok esetében a kulcsmásolás hosszabb időt vehet igénybe és gyakran szükség van hozzá az autóra is. Mindenképp javasoljuk mielőtt elindulna kocsikulcsot másoltatni érdeklődjön annak lehetőségeiről és folyamatáról kollégáinknál az adott autó típusának és évjáratának ismeretében. Erre személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen, illetve facebook oldalunkon is van lehetőség, ahol akár időpontot is egyeztethet.

Sűrűn keresett Toyota kulcsok: Toyota Auris, Toyota Avensis, Toyota Aygo, Toyota Camry, Toyota Celica, Toyota Corolla, Toyota Hiace, Toyota Hilux, Toyota Landcruiser, Toyota MR2, Toyota RAV4, Toyota Yaris, Toyota Prius

Volkswagen Autókulcsok és Távirányítók

Zárbolt és Kulcsmásoló üzletünkben várjuk Volkswagen transponder és transponder nélküli autókulcs másolás, tanítás, távirányító és bicskakulcs készítéssel. Jellemző a VW kulcsokra a kulcsház törése, nyomógombok szétesése, ezek javításában/cseréjében is állunk rendelkezésére. VW kocsikulcsok többségének másolása hosszabb időt vesz igénybe és szinte minden alkalommal szükség van az autóra is a művelethez. Mindenképp javasoljuk mielőtt elindulna kocsikulcsot másoltatni érdeklődjön annak lehetőségeiről és folyamatáról kollégáinknál az adott autó típusának és évjáratának ismeretében. Ezt személyesen üzletünkben, telefonon a 06-30-990-8102 számon, vagy a zarbolt@kulcsmasolas.hu e-mail címen teheti meg, illetve facebook-on keresztül, igény esetén időpontot is egyeztethetünk.

Sűrűn keresett VW kulcsok: Volkswagen Beetle, Volkswagen Bora, Volkswagen Golf, Volkswagen Passat, Volkswagen Polo, Volkswagen Caddy, Volkswagen Sharan, Volkswagen Transporter